Székmese

Egyszer volt, hol nem volt, túl az üveghegyen, ahol a kurta farkú malac túr, egy mesebeli királyságban, mely felett minden éjjel az ötágú (láb)csillagokkal tarkított égbolt őrködött, született egy apró királyfi, ki úgy nőtt fel, hogy mindenféle kényelmetlen sámlikon kellett ülnie.

Nem csak őt érintette e probléma: a királyság minden alattvalója, tulajdon két bátyja és a király maga is kényelmetlenül ült. A trón éppoly borzasztóan kemény és szögletes volt, mint a pékek, kádárok, cipészek és mindenféle egyéb mesterséget űzők ülőalkalmatosságai.

Felcseperedvén a legkisebb királyfi elhatározta, hogy elindul megkeresni a kényelmes székek titkát. No nem azért, mert kedve volt hozzá, hanem mert hátát már olyannyira fájlalta az egészségtelen ülés okán, hogy nem is volt más választása. Batyujába tette hát hamuban sült pogácsáját, bicskáját és pipáját, hajnal hasadtával pedig nekivágott az útnak.

A legkeskenyebb ösvényeken kaptatott hegyek között, folyók mellett, erdők mélyén, mígnem elérkezett egy anyóka kunyhójához a kerek erdő közepébe. A tisztáson álló kis viskóba belépve köszöntötte az anyót:

- Adjisten Kegyelmetes Asszony! 

- Szerencséd, hogy Kegyelmetesnek szólítóttál! - válaszolt az anyó. - Érkezésed okát szádra se vedd, éjjel álmot láttam s tudom, mit keresel. Országod három határvidékére kell elmenned, hogy a kényelmes székek három titkát megtaláld. Légy elszánt s kész mindenre, utad veszélyes és hosszú lesz!

A királyfi meg sem szólalt. Elköltötte utolsó szem pogácsáját a tűz mellett, majd álomra hajtották fejüket.

Reggel a viskóból előjőve az ifjú nem találta az anyót, csak egy réten legelésző hófehér egyszarvút. Felpattant a szárnyas jószágra, s keletnek vette az irányt. A ló csak repült és repült, meg sem állt, három álló napig le sem szállt. Harmadnap az ifjú már igen éhes volt, s könyörgött a jószágnak, hogy szálljanak le. Az unikornis azonban azt válaszolta, hogy míg le nem hoznak egy fényesen tündöklő ötágú lábcsillagot az égről, nem érinthetik a földet. Az ifjú nyújtózkodott hát a csillagok után, de csak nem ért el egyet sem... Még három napig repültek, mire végtére is a királyfi meglátta az unikornis szemében az egyik fénylő, fémes csillagot, s rájött, hogy az állat tekintetéből veheti ki a keresett titkot. Elkapta hát a fémes fényt s batyujába tette. Erre az unikornis megmakacsolta magát és ledobta a hátáról. A királyfi csak esett és esett, míg nem egy pihe-puha mohapárnára huppant és el is aludt, ahogy ráborult az este.

Másnap reggel egy juhász ébresztette, aki botjával noszogatta fel. A juhász nyájában a birkák csak a reggeli harmatot legelték a mohapárnákon, semmi mást sem ettek, így mindegyikőjüknek csodás, hófehér gyapjúja volt. A juhász látta, hogy semmije sincsen már a királyfinak, így megkínálta szalonnájával s fele cipójával.

- No királyfi, - szólt a juhász a lakoma végeztével - válassz egy birkát nyájamból, de jól vigyázz, hogy okosan dönts!

A királyfi hosszan nézelődött, méregette az állatokat, aztán meglátott egy soványka, piszkos jószágot, ki a többiektől külön álldogált a puha moha közt. Azt választotta.

- Ifjú, választásod bölcs volt s okos! Vidd hát az állatot át a nagy pusztán, s térj nyugat felé, hol a nap lenyugszik.

A királyfi így is tett, s nekivágott a nagy pusztaságnak, maga előtt hajtva az állatot. Három álló napig mentek, de a végtelenségnek csak nem lett vége. A birka egyik nap összeesett, s már nem bírt tovább menni. A királyfi felemelte hát nyakába s tovább vitte. Még három nap telt el, míg elértek végre a nagy hegyek határára.

Ott egy barlangra leltek. A királyfi kikötötte a juhot a barlang szájánál, majd alászállt a sötétségbe. Batyujából elővette az unikornistól elvett fényességet, s azzal világított. Ahogy haladt előre, egy hatalmas üregbe ért, ahol csodálatos oszlopok sokaságát találta. Az oszlopok közül egy sárkány csörtetett előre s a barlang falához szorította a királyfit.

- No ifjú, ítéletóra van, sorsod itt ma beteljesedik, hacsak nem tudsz bölcsen kiválasztani egyet az oszlopok közül, mellyel megszabadítasz barlangfogságomból!

- Miért nem törsz ki magad a szabadra, sárkány? - kérdezte tőle a bátor utazó.

- Nem tehetem. Nem a falak, hanem egy gonosz varázslat tart itt engem, s csak akkor szabadulhatok, ha a megfelelő oszlopot valaki elviszi innen...

Az ifjú elkezdte nézegetni az oszlopokat. Mindegyik színaranyból, gyémántból volt, szemet gyönyörködtetően csillogták vissza a fényt. Egy, csak egy oszlop állt ott, mely nem csillogott, nem mutogatta magát. Mély, szürke fémes fénnyel álldogált rendíthetetlenül a sötét üreg közepében. A királyfi odalépett, s szólt a sárkánynak:

- Ez az, ebben segíts nekem! 

Ketten nekifeszültek s ledöntötték az oszlopot. Hatalmas robaj támadt, a barlang megremegett, és szétnyílt felettük a mennyezet. A királyfi sietve eltett batyujába egy darabot a ledöntött oszlopból, s a sárkány hátára pattant. A barlang bejáratánál felkapták a birkát is, s a hatalmas szárnyas állat usgyi neki, felszállott az égbe. 

Megjárta hát a királyfi a három határt, s most hazafelé repült a sárkánnyal. Ám az állat nem a kastélyba vitte haza, hanem az anyó kunyhójához, s ledobta őt a réten.

- No te legény, elhoztalak messze földre, rendezd hát tartozásod, s add nekem a birkádat!

- Dehogy adom, el kell venned!

Erre ketten egymásnak feszültek, s ölre mentek. A királyfi kirántotta kardját, s a sárkány hátába kerülve levágta annak szárnyait... Ekkor a sárkány megálljt parancsolt, s hirtelen átváltozott... Ugyanaz az anyóka lett belőle, aki korábban volt.

- Kiálltad derekasan s bölcsen a próbákat, királyfi, ideje hát elnyerned jutalmadat! Én voltam az unikornis, a juhász s a sarkány is, de sehogyan sem tudtalak tőrbe csalni. Járuljunk hát a király színe elé!

Átkeltek hát a kerek erdőn, a királyfinál pedig ott volt az ötágú fényesség, a birka s az ércdarab.

Mikor a királyi kastélyba értek, a királyfi megnyírta a birkát. Hát ahogy vágta, egyre csak arannyá változott a gyapjú! Mire teljesen a végére ért, egy nagy halom aranygyapjú volt előtte. Bevitte portékáit a király elé, s ahogy asztalra vetette az ércet és a gyapjút, az ötágú fényesség egyből székké változtatta azokat! Mindenkinek káprázott a tekintete, mert ilyen csuda széket még sosem láttak!

Először a király akart beleülni, ám a bölcs ifjú az öreganyónak adta a széket, aki beleülve menten csodálatos aranyhajú fiatal leánnyá változott! Hát ezen aztán még annyira csodálkozott mindenki az udvarban!

- Kedves ifjú! Csodát tettél e székkel: megtör minden átkot s megfiatalítja az embert! E szék megszabadít minden fájdalomtól a nyügtől, ülhessen hát benne mindenki!

Ennek utána ország világ a csodájára kezdett járni a végtelenül kényelmes s szép széknek. Mindenki beleülhetett, kinek gondja-baja volt, fájlalta valamijét, s mindenki boldogan, egészségesen állt fel belőle. A király még a trónját is lecserélte a székre. 

Az ifjú jutalma az aranyhajú leány keze s apjának fele királysága lett. Így éltek boldogan, míg meg nem haltak, az egészséges szék meg azóta is boldoggá teszi a királyság minden lakóját.

A mese tanulsága, hogy az egészséges székekért megéri nagyon messze is elmenni. Szerencsére mi jóval közelebb vagyunk, ha bemutatótermünkben szeretnél pár ergonómikus széket kipróbálni.

Neked is van meséd az egészséges székekről? Oszd meg velünk Facebook-oldalunkon!