INTER-MIKRUM // komplex tervezés és kivizelezés

 

Koncepció és feladat

 

Az Inter-Mikrum Zrt.-vel először 2017-ben dolgoztunk együtt, ekkor terveztük meg az első irodájukat, amelynek funkcionalitása és megjelenése a tevékenységükhöz és az arculatukhoz is igazodott. Az IT cég gyors ütemben fejlődött, így nem sokkal később egy új, tágasabb irodatérbe költöztek, amely számunkra is új kihívásokat jelentett. A munkaállomások, a tárgyalók, a közösségi tér, a konyha és a mosdók mind a Bútorbutik komplex tervezői és kivitelezői munkájának eredménye.

GALERY-galery-1[lu6tdhyarxzo0xavir]

galery-1

 

Céljaink, amelyeket a tervezés során a szemünk előtt tartottunk:

  • koncentrációt és hatékonyságot segítő ergonomikus munkaállomások, amelyek a WELL szempontjainak is eleget tesznek
  • olyan közösségi terek létrehozása, amelyek játékosságuk révén inspirálják a dolgozókat
  • többfunkciós megoldások és a variálhatóság hangsúlyozása minden helyiségben

 


 

Munkatér egészségre kalibrálva

 

A tértervezés fázisában fontos szempont volt, hogy a munkaállomások kapják a legtöbb természetes fényt. Az ablaksor mentén üvegfalakkal leválasztott egységeket alakítottunk ki, így egy-egy blokkban hat dolgozó tudja végezni napi teendőit. Az állomások privát érzetét az asztalok akusztikai panelekkel ellátott oldalfalai, illetve a középső kiegészítőelem biztosítja, amelybe növényeket telepítettünk.

A zöld növények amellett, hogy térelválasztó funkciót töltenek be, barátságosabbá teszik az irodai környezetet és a levegőt is tisztítják. Az egészséges munkakörnyezet kialakításának kulcsa a dolgozók testi épségének megőrzése is. Ebben segítenek az Emagra X5 székek, illetve a Spinalis Ergonomic, amely az egészséges, aktív ülést biztosítja. Ahol csak tehettük, emelhető asztalokat helyeztünk el.

GALERY-galery-2[lu6tf2je53enaylmpa5]

galery-2galery-2

 


 

Lehetőséget teremteni a közösségi élményekhez

 

Az arculat szürke-piros színkombinációja mellett új színeket is integráltunk az enteriőrökbe: a modulszőnyegek segítségével a letisztult munkatérbe új árnyalatokat csempésztünk, amelyek az iroda magjában, a közösségi szobában összpontosulnak. A szobában elhelyezett színes babzsákok és a televízió alkalmassá teszi a teret informális társas események lebonyolítására, a bordásfal, a fittness labdák és a sófal pedig a mozogni vagy pihenni vágyókat várja.

A helyiséget egyedileg tervezett falfestmény díszíti, csakúgy mint a mosdókat és a konyhát is. A konyha tervezésekor célunk volt, hogy többféle leülési lehetőséget biztosítsunk, így a klasszikus ebédlői elrendezés mellett bárpultot is kialakítottunk. A pult felé szerelt üveglap egyszerre védi a falat, és közösségi üzenőfalként is funkcionál.

GALERY-galery-3[lu6tfvwjr3okaoa8uw]

galery-3galery-3galery-3galery-3

 


 

Maximális térkihasználás még ott is, ahol lehetetlennek tűnik

 

Habár 600 négyzetméretnyi alapterülettel dolgozhattunk, ennek javát a legfontosabb térnek, a munkaállomásoknak szenteltük. A kisebb helyiségekben többfunkciós megoldásokat alakítottunk ki, illetve olyan elemeket alkalmaztunk, amelyek növelik a térérzetet.

Az L-alakú munkaasztal bővítésének köszönhetően a vezetői szoba egy munkaállomás és egy tárgyaló fúziójaként működhet. A közösségi tér igény szerint használható szervezett társas események és pihenő, relaxációs tevékenységek (például reggeli jóga) lebonyolítására is. A mosdókban a dekorációval igyekeztünk növelni a térérzetet: az egyedi falfestmények illuzionista motívumai, és annak tükröződése izgalmas térélményt generál.

GALERY-galery-4[lu6tgz1jojd4ag59ys]

galery-4galery-4galery-4

 

Megrendelő: Inter-Mikrum Zrt.

Elhelyezkedés: Budapest, XIII. kerület 

Megvalósulás: 2019.

Kosárba helyezés
Próbaszék igénylés
Ezt a széket ingyenesen, kötelezettségek nélkül kipróbálhatod saját otthonodban vagy irodádban, több napig is. További részletekért helyezd próbaszék-listádra: