RAIFFEISEN // Agora Budapest kivitelezés

 

Koncepció és feladat

 

Az Agora Budapest az utóbbi évek egyik legnagyobb multifunkciós irodakomplexum-beruházása nem csak Magyarországon, de az egész régióban is. A komplett, új városnegyedet eredményező munkák hosszú évtizedekre meghatározzák majd a környék képét, a benne dolgozók pedig generációkon át használják majd az épületeket.

 

 

A Raiffeisen már 2018 végén bejelentette, hogy az akkor még csak építési fázisban levő épületkomplexumba ők is beköltöznek majd. Számunkra óriási kihívás és izgalom volt, hogy a végleges munkatereik kivitelezési munkálatainka jelentős részét készíthettük, hiszen az Agora hosszú évekre meghatározza majd a dolgozóik elégedettségét is.

Ezért volt fontos a Raiffeisen számára, hogy olyan belső tereket hozzanak létre, amik megfelelnek a modern kor kihívásainak. De mik is voltak ezek a szempontok?

  • az Agora projekt kimondott célja, hogy ne csak munkateret, de életteret is biztosítson az ott dolgozók számára komplex szolgáltatásokkal és marasztaló légkörrel - ebbe illeszkednek a Raiffeisen terei is;
  • fontos volt sokszínű, de egyben a cég elgondolásait egységesen közvetítő berendezés megalkotása, hogy biztosítsák a sokszínűséget és a kényelmet;
  • zöld minden szinten - a növényzet a külső és belső terekben (és az egész Agora-projektben) domináns szerepet kap.

A Florian Frotscher koncepciói alapján Prof. Dr. Finta József által tervezett komplexumnak (melynek belsőépítészeti terveit a MádiLáncos Stúdió készítette) jelenleg az első két üteme készült el teljesen, ezek között található meg a torony és a hozzá kapcsolódó épület a terület keleti végében 16 emelettel, 34.000 négyzetméteres hasznos területtel. Ezek nem csak méretüket tekintve impozánsak, de rendelkeznek BREEAM és WELL Gold minősítéssel is, így a 21. század összes wellbeeing kritériumának megfelelnek.

Mi a munkálatokban összesen 8 szinten 80 millió forint értékben végeztünk kivitelezést, amibe a legváltozatosabb elemek tartoztak bele. Ebből hoztunk most egy válogatást.

 


 

Kávézó és konyha zöld kerettel

 

A projekt kedvenc része számunkra a hetedik emeleti közösségi helyszín, mely a szint kétharmadát foglalja el. Itt egyfelől egy konyha, másfelől egy kávézó kapcsolódik össze. Mivel a két egység köré nagy étkező terület szerveződik, és funkciójuk szinte azonos, gyakorlatilag elválaszthatatlanok egymástól.

GALERY-galeria-kavezo[lu6r26en9lp3aggiyq]

galeria-kavezogaleria-kavezogaleria-kavezo

 

A közösségi tér összekapcsolódik egy egyedi design szerint kialakított és leválasztott belső konyhával is, amit a szinten dolgozók vehetnek birtokba. Itt a legmodernebb konyhagépek kerültek integrálásra, emellett a bútorzat úgy lett kialakítva, hogy étel- és italautomaták is helyet kaptak.

GALERY-galeria-kavezo-2[lu6r5k0k0m3kyrqagy3]

galeria-kavezo-2galeria-kavezo-2galeria-kavezo-2

 

Ahogy a projekt egészében, úgy itt is kiemelt szerepet kaptak a változatos terek és azok növényekkel való kombinálása. Az eltérő formavilágú helyiségek és bútorzat segít színesíteni a hely atmoszféráját, jól felismerhetővé teszi az egyes helyeket (így segtive a tájékozódást), a tagolásról pedig a növényzet is aktívan gondoskodik (erről később még olvashatsz).

 


 

Menedzserszint

 

A vezetőségi irodái és tárgyalói a felső emeleten kaptak helyet, ehhez pedig egy komplett titkársági szekció is kapcsolódik a szint fogadóterében. E sok funkció kombinálása nem volt könnyű feladat.

GALERY-menedzser-1[lu6r84omz848y29243]

menedzser-1

 

A titkárságon dolgozók részére ráadásul teakonyhát is ki kellett alakítani. A megoldás a hátuk mögött létrejött multifunkciós beépített szekrény lett, aminek nagy, furnér tolóajtós kialakítása lehetővé teszi, hogy a funkcionális helyet (a konyhát) elrejtsük, mindeközben pedig az irattárolásra is nagy helyet tudjunk biztosítani.

A beépített bútorzat anyagában és színében természetesen követi az emeleten használt falburkolatot, így tovább hangsúlyozza az egységes, letisztult megjelenést. A faanyagba egyedi díszítő elemként réz hatású fém csíkok is kerültek.

GALERY-menedzser-2[lu6r98hkrkfhu9uicy9]

menedzser-2menedzser-2

 

A titkárság recepciós-íróasztal sora teljesen egyedi megoldás. Szemből kellemes hatású, kézzel varrott bőrözéssel borított elemek láthatóak, melyek jótékonyan elrejtik a látogatók elől az asztalokon a napi munkához szükséges kellékeket. Az asztalsornak nem csak a formája egyedi, de ugyanúgy tartalmazza a zöld növények befogadásához szükséges részeket is, mint a többi bútor: két virágtartó is kialakításra került rajta.

GALERY-menedzser-3[lu6ra98ddk7924tgr3]

menedzser-3menedzser-3menedzser-3

 

Ahogy az összes tárgyalóra, úgy az ezen a szinten levőkre is különös gondot fordítottunk, hiszen akár a munkatársakkal, akár külső partnerekkel történik itt egyeztetés, ezek a helyiségek mindenképpen egyszerre funkcionálisak és reprezentatívak. Éppen ezért az egyedi, párnázott és szövetezett beépített ülőbútorok mellett például akusztikus függönyökkel is készültünk, amik egyszerre tudják leválasztani a sok üveg elemmel operáló egybefüggő térről a tárgyalót, és ezzel egy időben hangszigetelő funkciót is betöltenek.

 


 

Válozatos konyhaterek

 

Egy konyháról már olvashattál cikkünkben, azonban ez messze nem minden. Az Agora projekt dolgozói szintenként akár 2-3 konyhai helyiség és az ehhez kapcsolódó étkezők közül is választhatnak.

GALERY-konyha-1[lu6rijs3suquy8zskwb]

konyha-1

 

Ezek méretükben, elrendezésükben, kialakításukban és megközelíthetőségükben is eltérnek, így komoly kihívás volt a jól használható bútorzattal való ellátásuk. Emellett természetesen mindegyikben integrált konyhagépek és sokszor étel- vagy italautomaták is helyet kaptak.

GALERY-konyha-2[lu6rj61yd3602bqe8hd]

konyha-2konyha-2

 

A konyha önmagában mit sem ér, ha nem kapcsolódnak hozzá étkezésre és gyülekezésre alkalmas terek. Ezek egy részét beépített bútorral, másik részét pedig könnyen mozgatható és a létszámhoz alkalmazkodó bútorzattal láttuk el attól függően, mennyi hely állt rendelkezésre és azt milyen arányban kellett tagolni egyéb funkciók (például a kellően nagy közlekedő tér) számára.

GALERY-konyha-3[lu6rjs4a9mpr3rpq3mb]

konyha-3konyha-3konyha-3

 

A falhoz rögzített padok, a mozgatható székek és asztalok, a büféasztalok, az előkészítő területek és a többi rész elrendezésének természetesen a világítási tervekkel is összhangban kellett lenniük azokban a konyhai terekben, amik a homlokzat fényt beengedő üveg elemeitől már távolabb, az épület közepén helyezkedtek el.

A nagy nyílt terek és az intimebb hangulatot árasztó beülős megoldások lehetővé teszik, hogy egyfelől mindenki megtalálhassa azt a környezetet, ahol szívesen fogyasztja el az ebédjét vagy vacsoráját, illetve ne csak ebédlőként, de közösségi helyként is működhessenek.

 


 

Phone boxok és nyugodt sarkok

 

Az open office megoldások számtalan előnye mellett (tágas terek, sok és akadálytalanul áramló természetes fény, hatékonyabb kommunikáció, jobb légkör) a hátrányaikra is megoldásokkal kell szolgálni egy korszerű, wellbeing minősítéssel rendelkező irodának.

Az egyik ilyen hátrány természetesen a hangszigetelt, csendes helyek viszonylagos hiánya, amit az Agora projekt keretében számtalan, a rendelkezésre álló apróbb zugokat kiválóan kihasználó phone box és relax/tárgyaló szoba beiktatásával ellensúlyoztunk.

GALERY-phone-1[lu6rlmec7jyy846xhsx]

phone-1phone-1

 

Ezek között gyakorlatilag nincsen két azonos formájú, méretű vagy színvilággal rendelkező. A falburkolathoz mindenhol alkalmazkodtunk, amikor az egyedi asztalokat elkészítettük.

GALERY-phone-2[lu6rmgm59p86gfpok3a]

phone-2

Sok esetben az akusztikai élmény javítása érdekében a plafonig érő, a teljes falat eltakaró burkolatokat használtunk, melyek egyben ülőpadok is, emellett szövetes borításuk a hely légkörét is sokkal barátságosabbá teszi.

 


 

Gardrób és öltöző

 

Az apró phone boxokhoz hasonló kicsi helyiségek némelyikében öltözőt alakítottunk ki, ahol szintén használtunk akusztikus függönyöket, amiknek itt értelem szerűen praktikus funkcióik is voltak.

GALERY-gardrob-1[lu6rokte6ggnx61yuja]

gardrob-1

 

Ezek az öltözők segítik azokat, akik esetleg kerékpárral vagy más eszközzel érkeznek munkába és szeretnének ruházatot váltani.

 


 

Egyedi helykihasználás

 

Bármilyen soknak is tűnik az Agora torony hasznos területe, még az ilyen nagy projektek esetén is igen fontos a maximális helykihasználás.

GALERY-hely-1[lu6rpm2cai98s6cad0a]

hely-1hely-1

 

Az egyik emeleti helyiségben éppen ezért például alacsony, kárpitozott és párnázott ülőbútort helyeztünk az ablaksor elé. Ezen kényelmesen helyet lehet foglalni, és a beáramló napfény útját sem gátolja. Ehhez kapcsolódóan készült el egy “raklap-asztal” is, ami görgős kivitel, így könnyen átrendezhető marad a helyiség, ha az asztalra nincsen szükség.

Természetesen ezek a bútorok is követik az emelet színvilágát, ahogy erre mindenhol külön figyeltünk.

 


 

Ápol és eltakar

 

Egy Agora Budapest-méretű irodakomplexum nagyon komoly gépészeti háttérrel rendelkezik. Számtalan infrastruktúra (a légkondicionálás, a víz, a szennyvíz, az áram, az informatika, a biztonsági rendszerek, stb.) működik együtt, ezeknek pedig helyre van szükségük, mégpedig olyanra, ami karbantartás esetén könnyen megközelíthető.

GALERY-beepitett-1[lu6rs40nypj67d5ewy]

beepitett-1beepitett-1

 

Erre a célra az emeletek megjelenését követő, a fal síkjába illeszkedő beépített bútorzatot használtunk. Itt a funkció jelzése (például elektromos szekrény logoja) úgy lett megalkotva, hogy az szinte designelemként funkcionál.


 

Mosdó

 

A konyhák mellett a mosdók infrastruktúrája az, ami leginkább kényelmessé és otthonossá tehet egy irodát - már amennyire ez egyáltalán lehetséges.

GALERY-mosdo-1[lu6rt2kdcem9c23jzjw]

mosdo-1

 

Az Agora-projekt mosdóiba egyedi kialakítású, falra szerelt, ovális formavilággal és LED-es háttérvilágítással rendelkező tükröket használtunk. Ezek az alap funkicójukon túl az ablaktalan helyiségek térérzetének növeléséhez és a jobb megvilágítottságukhoz is hozzájárultak.

 


 

Ahol a funkció az elsődleges - a postázó

 

A 8 emeletet, és így számtalan dolgozót kiszolgáló postázó a projekt egy olyan része volt, ahol a hatékonyság volt a legfontosabb. Ennek megfelelően a feladatokat maximálisan kiszolgáló beépített bútorokat terveztünk.

GALERY-postazo-1[lu6ru1645ju76g709il]

postazo-1postazo-1

 

A fakkos szekrényeknél a várható hatalmas átmenő levélforgalom miatt minden centiméter számított, így a Raiffeisen belső működési logikáját, a területi szempontokat is figyelembe véve a kéréseknek megfelelően alakítottuk ki ezeket a bútorokat.

 


 

Növények mindenhol

 

Beszámolónk végén elengedhetetlen, hogy megemlítsük a korszerű irodákban a zöld növények fontosságát. Erről korábban több cikkben is írtunk már magazinunk virtuális hasábjain.

GALERY-noveny-1[lu6rv15d3rngre7gru9]

noveny-1noveny-1

 

Az Agora-projektben a növények nem csak egyszerű díszítő funkciót láttak el. Mivel az iroda belső tereinek többsége napfényt kap, a növényzet itt egyfelől szűri és lányítja (árnyékolja) ezt, másrészt pedig az egybefüggő tereket elválasztó különböző megoldásokban (például fém rácsos polcokon, tárolókon) funkcionális szerepet is betölt.

Sokkal kellemesebb egy zöld növényekkel teli fal látványa, mint akár egy akusztikai elemmel vagy gipszkartonnal megoldott térelválasztás, emellett a kellően sűrű növényzet akusztikai szempontból is előnyösebb.

Kosárba helyezés
Próbaszék igénylés
Ezt a széket ingyenesen, kötelezettségek nélkül kipróbálhatod saját otthonodban vagy irodádban, több napig is. További részletekért helyezd próbaszék-listádra: